Esettanulmány - Monitoring

Egy alagút építésének biztonsága

Részletes esettanulmány

A Soproni-alagút építése

A Soproni alagút 2020-ban kezdődő alagútépítési munkálatai kapcsán, az SDD Konzorcium, mint kivitelező, egy, az építkezés egyedi igényeinek megfelelő, mozgásvizsgálatokra koncentráló monitoring rendszer fejlesztésével bízta meg cégünket. Ebből született a SURVIOT.
A tervezőmérnök által meghatározott monitoring követelmények elemzése után, a vállalkozó mérnöki csapata rájött, hogy a manuális monitoring elvégzéséhez szükséges erőforrások aránytalanul nagyok. Az ügyféloldali igény az építési folyamat szokásosnál részletesebb felügyeletére, a magyarországi alagút építéssel kapcsolatos korábbi negatív tapasztalatok miatt is fogalmazódott meg. Emellett nem állt rendelkezésre olyan felügyeleti rendszer, amely megfelelt volna a követelményeknek: szenzor független, többfelhasználós és informatikai karbantartást nem igénylő rendszert kerestek. A végső döntést akkor hozták meg, amikor a manuális monitoring személyi kiadásait összehasonlították a SURVIOT költségeivel.
A MUNKAVÁLLALÓK BIZTONSÁGÁNAK GARANTÁLÁSA

A monitoring rendszer fő céljai

  • A horgony erősítésű, lőttbeton portálszerkezet mozgásának megfigyelése
  • Konvergencia mérés az alagút falazatban
  • Alagút feletti talaj mozgásmegfigyelése a fokozatosan beépülő Bécsi dombon
  • Talajvízszint észlelő kutak adatainak integrálása
  • Az alagút feletti épületek megfigyelése

A portálszerkezet lőtt beton rézsűjének megfigyelését a rézsűre szerelt prizmák segítségével végzik, amelyeket egy robot mérőállomás naponta többször mér.

A bányászati tevékenység során az alagút betonfalának megfigyelését minden keresztmetszetben, 10 méterenként 5 szimmetrikusan telepített prizmával végezzük. Ezeket szintén a telepített robot mérőállomás folyamatosan méri.

Az összes állomás vezeték nélküli kapcsolaton keresztül csatlakozik egy központi adatgyűjtő egységhez. Innen az adatokat FTP protokoll használatával továbbítják a felhőbe és a SURVIOT-ba. A Bécsi-domb alagút feletti területén 52 felszíni pontot figyelnek a SURVIOT GNSS POD-jai többkonstellációs GNSS mérések segítségével.

A GNSS POD-ok távolról felügyelt hardveregységek, amelyek nem igényelnek karbantartási munkálatokat, csupán időszakos akkumulátor cserét. A POD-ok adatkapcsolata 2G-3G-4G mobilhálózatokon keresztül érhető el. Az adatátvitel saját protokollon keresztül történik. Az egység lelke egy kalibrált GNSS antennával felszerelt többkonstellációs GNSS-vevő. A rendszer pontosságát a magyar GNSS Szolgáltató Központ tanúsította.

A talajvíz kutak vízszintjének automatizált leolvasását a SURVIOT WELLPOD-ok végzik. Jelenleg 2 POD küld vízszint-adatokat a SURVIOT adatszolgáltató szerverre piezometrikus nyomásérzékelők segítségével.

A rendszer egy helyileg telepített meteorológiai állomástól is fogad adatokat, ami lehetővé teszi az időjárási adatok korrelációját a mozgási adatsorokkal. A mérnökök ilyen módon elkülöníthetik a talajtelítettségi változások okozta mozgásokat, az építési tevékenységek által okozott mozgásoktól.

Az adatfeldolgozást, a vizualizációt, a jelentést, az értesítéseket, a statisztikai és mérnöki számításokat a SURVIOT platform végzi.

NEHÉZSÉGEK

Kihívások, amelyeket megoldottunk

  • Változatos geológiai feltételek
  • Az alagútépítés még mindig nem gyakori Magyarországon
  • Elkerülni az olyan baleseteket, mint ami az M6-os alagút építése során történt
  • Az érdekelt felek bevonása a mérnöki döntésekbe
  • Nehéz és költséges tapasztalt munkaerőt találni
szoftver

SURVIOT mint szolgáltatás

0
Monitorozott adatok forrása

Szoftverünk folyamatos elérhetőségével a SURVIOT számos mérnökórányi munkát takarított meg.

0 k
Geodéta munkaóra megtakarítása
0
Aktív
Felhasználó
0
Adat
Pont
+ 0 k
Risztás és
Értesítés
< 0
Gb
adat
hardver

Beépített és használt eszközök

0

Prizma

A teljes portálszerkezeten, és a környező lejtőn. 5 prizma minden keresztmetszetben, 10 méterenként.

0
Mélyalapozott
Referenciapont
0
SURVIOT
GNSSPOD
0
Meteorológiai
Állomás
0
Robot
Mérőállomás
0
SURVIOT
WellPOD
0
SURVIOT
InclinoPOD

Ha felkeltettük érdeklődését…

Kérje a SURVIOT bemutatóját!

Lépjen kapcsolatba velünk, és vegyen részt szakértőinkkel egy ingyenes konzultáción!

01

Első lépés

Töltse ki űrlapunkat

02

Második lépés

Egyeztessünk időpontot

03

Harmadik lépés

Találkozzunk

HU

ISO 9001:2015

Menedzsment rendszerek - Minőségmenedzsment rendszer ISO 9001:2015 ✅

Örömmel osztjuk meg, hogy a SURVIOT Monitoring Kft. elnyerte az ISO9001:2015 minősítést. Hat hónapig tartott a minőségirányítás bevezetése szervezetünk munkafolyamataiba és eljárásaiba.

A tanúsítvány azt is jelzi, hogy elkötelezettek vagyunk partnereink és ügyfeleink számára nyújtott szolgáltatásaink folyamatos fejlesztése iránt.